Kirándulgatás
2014.06.07. 21:54
Két hete hónom alá csaptam Zsebit, két liter vizet, egy kis erdélyi szalonnát lila hagymával és elmaradhatatlan utitársamat az Opinel bicskát (megveheted itt) és elpöfögtünk autóval a Duna másik oldalára a Lajos forráshoz. A videokamera a hátizsákomban volt, nem volt kedvem a fényképezőgéppel szöszmötölni (le is volt merülve) így videó beszámoló lett a bejegyzés.
Gyönyörű idő, egy felhőfoszlány sem volt az égen.
Voltam már sokszor a forrásnál,de valamiért mindig csak Visegrád felé mentünk. Most tervbe vettem a másik oldalt, végállomásaként a Kőhegyi menedék házat. A sárga jelzés egyenesen odavezet, eltévedni nem lehet. Könnyed séta egészen a menedékházig az árnyékos erdőben.Az árnyékot nem bántam, mert már délelőtt 10-kor igen meleg volt. A háznál találtunk három kecskét és egy letargikus csacsit. Ki volt pányvázva és ez láthatóan nem tetszett neki. A három kecske élénk érdeklődést mutatott először Zsebi iránt, majd mikor nekiültem enni, akkor a tízóraimat akarták meglegelni. Le kellett hessegetni az egyiket az asztalról is. A csacsinak félretettem egy szelet kenyeret száradni. Elmentem kilátást nézni a távcsővel, pár perc múlva visszamentem az asztalhoz, nyomtalanul eltűnt a szalonnabőr a fél hagyma és a félretett szelet kenyér. Ezek szerint a kecske nem vega, ha ízlett neki a szalonnabőr is:)
Egy kicsit sziesztáztunk még, majd elindultunk visszafelé a zöld majd a kék jelzésen. A Petőfi kilátótól vezetett meredeken lefelé az út, majd becsatlakozott a kék plusz jelzésbe. Na innen már kevésbé volt szép út. Az erdőgazdaság gépei a sáros talajon szétbarmolták az utat, ezért a megszáradt sár bokatörő úttá változott. Nem értem miért kell turista útnak kinevezni egy autó utat.Vagy turista út volt valamikor? Ha valaki tudja írja meg nekem.
Egy kis kés-mese, avagy egy szerelem igaz története
2014.06.07. 18:16
Egyszer volt,hol nem volt élt egyszer egy kisfiú. Az első megspórolt pénzén egy "balatoni emlék" bugylibicskát vett.Telt múlt az idő a kisfiúból daliás ífjú lett.Ekkor találkozott az első nagy szerelmével egy késbörzén.Szerelem volt ez első látásra.Megdobbant a szíve mikor először találkozott az arab szépséggel. Gyönyörű vonalai,csodaszép mintázata szinte megigézte. A kelet minden varázsa és tudása benne volt abban a damaszk késben.
Ekkor határozta el, hogy neki kell egy ilyen kés (de ha lehet akkor kettő vagy több).
Azóta sokszor lobbant szerelemre, de nem felejtette el az elsőt sohasem.
Szeretett kirándulni, kedves és hű csatlósával Zsebivel.
Bejárta ezt a kis országot, északtól délig és kelettől nyugatig. Megmászta a hegyeit, végigjárta az alföldi rónákat és megismerte a vizeit.
Az aktuális szerelmét mindig magával vitte, lássa jól döntött-e.
Telt-múlt az idő és az ifjú (aki már nem volt olyan ifjú) elhatározta, hogy azzal akar foglalkozni amit igazán szeret. Hosszú vívódás után nyitott egy internetes szatócsboltot, hogy a kalandvágyó-késszerető társaival megossza mennyi szépség van még a világban ami számukra is elérhető.