Rex Applegate ezredes
2020.11.06. 16:58
Rex Applegate
Rex Applegate önéletrajza leginkább egy kalandregényhez hasonlítható. Családja a legősibb, Oregonban letelepült famíliák közé tartozik. Nagybátyja, aki mellesleg a Remington puskák díszítésében ért el szép eredményeket, Rex-et már fiatal korában bevezette a vadászat rejtelmeibe.
Egyetemi tanulmányait is a közeli Oregoni Egyetemen fejezte be, pár hónappal a második világháború kitörése előtt. Toborzólevélre nem volt szüksége, azonnal önként csatlakozott a hadsereghez. Kimagasló eredményeivel és teljesítményével hamar magára vonta „Vad Bili" Donovan hadnagy figyelmét, aki katonai körökben a Stratégiai Szolgálati Iroda alapítójaként szerzett magának hímevet. Donovan személyesen bízta meg a fiatal Applegate-et azzal a nemes a feladattal, hogy mindent megtanuljon a fegyveres és kézi közelharcról. Tanítványa tapasztalatait a később létrehozott híres közelharc kiképző táborban kívánták hasznosítani.
Applegate a megfelelő ember volt a megfelelő időben és helyen. Megalapította a híres „B szektor" néven ismertté vált közelharc kiképző központot, mely területén ma az elnöki pihenő létesítmény, Camp Dávid található. Angliában további tapasztalatokra tett szert, kiképzésben vett részt az angol „commando" alakulatnál és egyéb speciális bevetésekre specializálódott egységeknél. A kommandós egységekkel számos német vonalak mögötti bevetésben vett részt. Ezalatt baráti és bajtársi kapcsolatot alakított ki W.E. Fairbairn-el és E. A. Sykes-al, akik a közelharc területén értek el kimagasló érdemeket. Fairbairn és Sykes közös terve alapján született meg a legendás F-S harci kés is, mely talán a második világháború leghíresebb tőrévé vált. Említésre méltó, hogy a háború előtt mindketten a Shanghai-i Különleges Rendőrség kötelékében, a világ legkeményebb rendőrségi szervénél teljesítettek szolgálatot.
Applegate/Fairbairn Combat Smatchet
Fairbairn segítségével Applegate hamar elsajátította a legkülönbözőbb közelharci technikákat is, mely képessé tették az oktatásra és kiképzésre. Ebben az időben Applegate az Egyesült Államok elnökének, Theodore Roosevelt-nek a személyi testőreként is szolgált. Fairbairn-el közösen vágtak bele az F-S kommandós kés és a smatchet (kétélű, nagyméretű pengével ellátott harci kés) továbbfejlesztésébe és tökéletesítésébe, de mivel a háború nem sokkal később befejeződött, e kések bevezetése is elhalasztásra került. Ezek a modellek csak évtizedekkel később, számos késgyártó termékeként jelentek meg kereskedelmi forgalomban Applegate/Fairbairn Combat Knife és Applegate/Fairbairn Combat Smatchet elnevezés alatt.
A Böker céggel való együttműködés eredményeként Applegate az eredeti A-F modellt továbbfejlesztve, tervezte meg a kydex tokjából pillanatok alatt előrántható Applegate-Fairbairn harci kést.
Böker és Al-Mar A-F kések
Legutóbbi tervei között szerepelt az A-F kés kisebb, csizmaszárban-bakancsban is hordható változata. Ennél a késnél nagy hangsúlyt fektetett a penge kialakítására, melyet a 2000 éves japán lándzsahegyek formavilágából merített. A pengét geometriájának köszönhetően csak egy oldalon kell élezni és félelmetes áthatoló erővel bír, már a más késekhez szükséges erőkifejtés felénél is. A penge anyaga 58 Rockwell keménységű 440C rozsdamentes acél. Az ergonómialilag tervezett markolat, csúszásgátló felülettel került kialakításra, anyaga üvegszállal megerősített Delrin műgyanta. A markolat belsejében elhelyezett súlyok garantálják a használat közbeni tökéletes egyensúlyt. A minőségellenőrzés elősegítése érdekében kések markolatát egytől egyig számozással látják el. A fény visszatükrözés elkerülése érdekében a fémfelületeket speciális matt festékréteggel kezelik.
Sorszámozott gyűjtői modellek
Rex Applegate élete során számtalan könyvet és értekezést is írt, melyek a mai közelharc-kiképző központok tananyagának alapját képezik. A háború után Latin Amerikában telepedett le, ahol a gyakori tüntetések és civil zavargások megfékezéséhez látta el szakmai tanácsokkal a hadsereget. A mexikói hadsereg oktatójaként hamar az ezredessé léptették elő.
1998 Július 7-én Rex Applegate Scottsburgi (Oregon) otthonából San Diegóba (Kalifornia) utazott, hogy előadást tartson egy fegyveres közelharccal kapcsolatos konferencián. Még 84 évesen is az a cél vezérelte, hogy megváltoztassa a rendőrségi lőfegyverkiképzés, általa igencsak élesen bírált módját. Sajnálatos módon San Diego-i tartózkodása alatt szívrohamot kapott és július 14-én elhunyt.
Copyright © 2013-2020 ezkes.hu Minden jog fenntartva
A Global konyhakések
2020.11.06. 16:56
A Global konyhakések
"A felkelő nap szigetének csillanása - ezt jelentik nekem, a késeim."
A hagyományos Japán konyhakések több száz éves fejlődésüknek köszönhetően mára olyan, a kezelhetőség és használat szempontjából is a tökéletességig fejlesztett eszközökké váltak, melyek a világ késgyártásának élmezőnyébe emelte őket. A Global követve ezt a tradíciót, high tech design-al ötvözi a hagyományos formákat.
Évezredekkel ezelőtt a japán kardkovácsok a kardkészítést olyan művészeti szintre fejlesztették, melyekkel a történelem legerősebb és legélesebb pengéit alkották meg. Ezeket a mára már híressé vált kardokat a Samurai, Japán rettegett harcos kasztja részére hozták létre. Ma, követve ezt a több ezer éves tradíciót a Global szakemberei a világ legmagasabb minőségű vágóeszközeit készítik.
Az első Global kések 1985-ben Komin Yamada tervei alapján láttak napvilágot. Elhivatottságának bizonyítéka egy új és forradalmi, a rendelkezésre álló legmagasabb minőségű anyagokból készített és legmodernebb design ötvözete. Célja egy olyan konyhakéskészlet fejlesztése volt, amely mind professzionális és amatőr szakácsok által is könnyen kezelhető, kényelmes, valamint az összes lehetséges elvárásnak eleget tesz.
A Global késeket minden idők legmagasabb minőségű anyagaiból készítik. A penge anyaga 57-58 rockwell keménységűre, speciális technológiával folyékony hidrogénben (szárazjéggel) edzett, molybdenum-vanadium rozsdamentes acél. E speciális eljárásnak köszönhetően a kések kimagaslóan éltartó, rozsda és korrózióálló pengékkel lettek ellátva. A samurai kardokhoz hasonlóan minden egyes darabnak óvatos és körültekintő súlypont ellenőrzésen kell átesnie, ezáltal biztosítva a használat közbeni tökéletes súlyelosztást. A finom kontúrokkal és egy high-tech, áramvonalas forma kialakításával a kés felületén minimálisra csökkentették az ételtörmelék és kosz lerakódásának esélyét. Ezáltal a kés nemcsak biztonságosabbá, de egyúttal higiénikusabbá is vált. A visszafogott és szerény kezdetektől a Global mára, bármely étel előkészítésének minden elképzelhető műveletéhez speciális modelleket kínál.
Kitartó és professzionális munka eredménye, hogy mára a cég fejődését sikertörténeteként tarthatjuk számon. A mai napig a Niigata városbeli Yoshikin gyárban kézzel és a legnagyobb precizitással és szakértelemmel gyártott kések közel 50 országban kerülnek értékesítésre. Minőségük garanciája és ékes bizonyítékai azok a díjak, melyeket a cég az utóbbi évek folyamán magáénak mondhat.
Copyright © 2013-2020 ezkes.hu Minden jog fenntartva
A Gerber legendás kései
2020.11.06. 16:53
1939-ben Joseph R. Gerber Portlandban, Oregon államban alapította a Gerber Legendary blades vállalatot kezdetben exkluzív konyhai késeket gyártott, majd hamarosan az egyik legismertebb finomkés gyártó lett az USA-ban. Célja az volt, hogy mindig a piac lehető legjobb minőségű és anyagú késeit gyártsa. 1958-ban, felismerve az egyre növekvő piacban rejlő lehetőségeket, ifj. Joseph R. "Pete" Gerber már sportkések gyártásával is kísérletezni kezdett, nem is kevés sikerrel. Miután ezek a termékek igen népszerűvé váltak a késkedvelők körében, nemsokára piacra dobta a jó minőségű vadász, horgász, és zsebkéseket is. a Gerber név eggyé vált a kiváló minőséggel és megbízhatósággal. A Gerber volt az első olyan késgyártó, amely kivételesen könnyű kések előállítására helyezte a hangsúlyt. A vállalat a technikai újítások terén is vezető szerepet vállalt.
Gator kések a vadászat szerelmeseinek
A jelentkező igényekre azonnal reagálva a Gerber a hihetetlenül népszerű Gator és Gator Mate késekkel jelent meg a piacon, mely modellek fő jellemzője a kétrétegű, belülről üvegszállal erősített nyél. A markolat külső rétege krokodil bőr utánzatú Kraton gumiból készült. Az eredmény egy biztonságos és kényelmes fogású, szinte elnyűhetetlen, masszív szerkezetű kés lett. Mindkét modell kapható, félig fogazott és sima pengéjű kivitelben is, ideális és megbízható munkakéseknek számítanak.
Gerber LST zsebkés
A Gerber egyéb területeken is úttörő szerepet vállalt, hisz elsőként gyártott és forgalmazott könnyű zsebkéseket. A mára már kiterjedt választék első tagjának az LST nevű modell számított, melyet kezdetben rétegezett micarta anyagból, majd ezt követően a DuPont cég által kifejlesztett zytel-ből készítettek. A Gerber alapos kutatást végzett, hogy meggyőződjön arról, hogy a DuPont zytel a lehető legjobb minőségű műgyanta a könnyű kések gyártásához. A nagy széntartalmú rozsdamentes acélpengék, igen pontosan illeszkednek a DuPont zytel markolatokhoz. Ezek a nyelek 43% üvegszálat tartalmaznak, így szívósak, tetszetősek és könnyűek. Kis súlyuktól függetlenül ezek a modellek kiállják az idő próbáját, tulajdonosaikat több generáción át hűen szolgálják. A mára kiszélesedett sorozat tagjai a Microlight, Ultralight, LST Magnum LST és a Magnum Junior.
Gerber katonai kései
Jól ismertek a Gerber katonai és rendőrségi alakulatok részére gyártott kései is. Páratlan figyelmet fordítanak a részletekre és a kézi összeállításra, ami követendő példát ad az iparág többi gyártója számára. Mint az összes többi Gerber kés esetében, a pengék itt is a lehető legjobb minőségű szénacélból készülnek.
Rex Applegate Combat kései
Az Applegate Combat folder-t Rex Applegate ezredes, a közelharc mestere tervezte. Ez az első és az egyik legkiválóbb közeiharc kés, amit valaha is kifejlesztettek.
Gerber Mark ll kések
A MARK ll-T katonai késszakértők közreműködésével a vietnami háború alatt alakították ki. Manapság a közelharc legkiválóbb fegyverének számít. Hamarosan követte a Mark I és e két kés lett a test-test elleni küzdelem legelterjedtebb kése a világon. A taktikai kések közül a profik ma is ezt választják. 1987-ben a Gerber-t megvásárolta a Fiskars cég, amely leginkább kiváló ollóiról ismert világszerte. A Fiskars befektetése is azt bizonyítja, hogy a minőségnek nemcsak múltja, hanem jövője is van. A Gerber mindig vezető szerepet töltött be a sportemberek, a természetjárók, valamint az erdőkben munkát végzők (erdészek, vadászok stb.) csúcsminőségű szerszámokkal való ellátásában.
Gerber E-Z Out zsebkések
A fél kézzel nyitható, füllel ellátott Gerber zsebkések E-Z Out sorozata ennek a hagyománynak továbbélését jelentik, melyekkel 1994-ben jelentek meg először a piacon. A premiert hatalmas siker követte. Az E-Z Out cserélhető, rozsdamentes acélfüllel készül, amely az öntött műanyag csíptetővel szemben, nem nyúlik és nem veszti el alakját. A nyélre öntött gumi betét a használat és a nyitás során is biztos fogást nyújt.
A kés fél kézzel történő, gyors és megbízható használatához a gumi betéteken az ujjbegyek formájának megfelelő felületet alakítottak ki. A nyél több része üvegszállal erősített nylonból készült, mely a fa és egyébb nyelű késnél nagyobb szilárdságot nyújt. A pengék borotvaélesek, nagy széntartalmú, rozsdamentes acélból készültek. Ez az anyag nagyszerűen tartja az élét, kiválóan ellenáll a korróziónak. A GERBER 1992-ben alapos előkészítő és tervezőmunka után új terméket vezetett be a piacra. A Gerber Multi-Plier azonnal hangos sikert aratott, megkapta az "Év kése" címet az Atlantai Kés és Szerszám Vásáron (Georgia). Ezt az elismerést a szakma, vagyis az egész világról összegyűlt kés és szerszámgyártók szavazzák meg.
A vásárlók igényeit figyelembe véve ma a Gerber tudatosan szélesíti szabadidős termékeinek körét, a rohamosan növekvő piacon. E törekvéseinek eredménye a zsebben hordható kombinált szerszámcsalád bővülése. A fél kézzel nyitható szerszámok némelyikével, akár 13 féle műveletet is el lehet végezni, így szinte az összes elképzelhető munka elvégzésére alkalmasak. A termékek születését rendkívül körültekintő tervezőmunka előzi meg, így nem csodálkozunk, ha a boldog tulajdonos azt hangoztatja: nemcsak egy szerszámot vásárolt, hanem egy legendát.
Több mint 80 év telt el az alapítás óta, és a Gerber tovább növekszik. A cég továbbra is ugyanazokon az elveken alapszik, amelyek először vezérelték Joseph R. Gerber „vállalkozását”. A vállalat olyan kések és szerszámok gyártásával foglalkozik, amelyek kiváló minőségű anyagokat és innovatív ötleteket ötvöznek, és a termékeik egy életen át használhatóak lesznek. Az 50-es és 60-as évek karcsú, rozsdamentes acél kései mára könnyű, áttört markolatú zsebkéseké fejlődtek. Gerber azonban már nem csak egy késgyártó cég. Szerszámok, fejszék, kézifűrészek, macheték, fényszórók, zseblámpák, túlélőkészletek, ásóeszközök - ezek a legújabb irányok, amelyeket a Gerber ugyanazokkal a minőségi követelményekkel tervez meg, mint amikor a "legenda" kezdődött.
Copyright © 2013-2020 ezkes.hu Minden jog fenntartva
A Fox kések
2020.11.06. 16:38
Az olasz Alpokban, az osztrák határhoz közel fekszik Maniago városa, amely nem csupán a festői környezetéről híres. Több évtizeddel ezelőtt, itt alakult meg egy vállalkozás, ami az egész világon ismertté tette a település nevét.
A Fox üzeme, ahol a csodálatos kések születnek
Oreste Frati
Oreste Frati a család késkészítő hagyományait folytatva, 1971-ben jelent meg a piacon FOM jelzésű késeivel. A márkanév a Frati, Oreste, Maniago nevek kezdőbetűiből született. Rövid időn belül kedveltté váltak az első osztályú alapanyagokból, tökéletes illesztésekkel készült FOM vadász, illetve harci kések, aminek a hatására a vállalat hamarosan egészséges növekedésnek indult. Mivel a cégnek, mindenek előtt a nemzetközi megmérettetés porondjára lépve, a korábbinál sokkal hatásosabb márkanévre és márkajelre volt szüksége, Frati úr FOX-ra vagyis Rókára változtatta a FOM márkanevet, a logó pedig egy lompos farkú róka lett.
A Coltellerie Fox hamar az európai késkészítés élvonalába emelkedett. Mondhatni, vezéregyéniséggé vált, mert "olaszos formájú" késeivel csakis rá jellemző, önálló stílust teremtett. A cég kizárólag első osztályú alapanyagokat használ. Minden egyes Fox kés szigorú minőségi ellenőrzésen esik át, s csak ezt követően hagyhatja el a gyár területét.
A Fox egyre ismertebb már a tengerentúlon is, köszönhető annak a kiváló marketing munkának, amit a mester fia, Gabrielle Frati végez. Érdekesség, hogy a családnak ő az egyetlen angolul beszélő tagja, nem csoda, hogy komoly szerephez jutott a nemzetközi üzleti kapcsolatok kialakításában. Az ifjabb Frati persze nemcsak a cég arculatára ügyel, de a kínálat korszerűsítésére is nagy figyelmet fordít.
A Fox szinte valamennyi neves kiállításon, bemutatón jelen van és a cég nagyságához, eredményeihez méltó standokon várja az érdeklődőket. Követve a legújabb irányokat és a késpiac meg-megújuló formavilágát, a Fox kínálata is számos korszerű, de olykor egészen különleges megjelenésű modellekkel bővült. A prototípusokat a nagyobb kiállításokon mutatják be a közönségnek, és a visszajelzéseket, véleményeket figyelembe véve módosítják az eredeti elképzelést és döntenek a sorozatgyártásról.
A klasszikus formavilágú harcri tőrök, már számos elismerést szereztek az olasz cégnek. Legnagyobb megrendelőjük a francia Idegenlégió.
A Fox-ot elsősorban kiváló minőségű, "olaszos" formatervezésű vadászkései és vadászbicskái tették ismertté. Számos különleges pengeformájú késtípust gyártanak, melyek a legtöbb elejtett vad feldolgozásakor szükséges művelet ellátására alkalmasak.
A Big Game (azaz Nagyvad) sorozat tagjai a nagyobb méretű vadászkések közé tartoznak, egyedi pengeformával, finoman ívelő markolattal készülnek. Pengéjük, mint a legtöbb Fox késé - 440-es, rozsdamentes, rendkívül ellenálló acélból készült. A markolatok anyaga fekete színű pakkafa, amit különleges kezeléssel tesznek ellenállóvá, még vonzóbbá.
Kifejezetten a vadászoknak készült a Fox Hunting Knives sorozat kései, melyek ismét csak a rájuk jellemző stílusjegyekről ismerhetők fel és igen masszív eszközök a terepen.
A Fox Forest sorozat két méretben és markolatanyaggal gyártott bicskákból áll. Függetlenül attól, hogy a pengéik becsukhatok, nyitott állapotban való terhelhetőségük a fixpengés tőrökével vetekszik. Ezek a hangsúlyozottan erős szerkezetű kések, olyan övtokokkal kaphatók, melyekben akár nyitott vagy becsukott állapotban Is hordhatjuk.
A klasszikus küllemű késeken kívül a Fox még számtalan különleges kialakítású vadászkést gyárt. Ilyen például a behajtható pengéjű ún, szarvasgyilok is. A hosszú pengét határozott mozdulattal a markolatba hajtva a korábbinál kisebb pengehosszú vadászkést kaphatunk.
Érdemes időt fordítani a többfunkciós Fox bicskákra is, mert a cég számtalan variációban gyártja ezeket a hasznos eszközöket. Találhatók közöttük különféle kiegészítőkkel - dugóhúzóval, fűrésszel, kampóval, ollóval vagy konzervnyitóval - felszerelt, többpengés kések is, melyek a zsebünkben meglapulva, hű kísérőink a terepen.
Persze a speciális késekért rajongó, akár tetemesebb összegeket is áldozó gyűjtőkről sem feledkeznek meg, mert ismert modelljeiket különleges alapanyagokból is legyártják. A katalógusokban nem szereplő, egyedi Fox kések damaszk pengével, részlet gazdag markolatdíszítéssel készülnek, többnyire személyes megrendelés alapján. A kifejezetten hagyományos formákat magukon hordozó vadászbicskák, elsősorban az olasz vadászok kedvenc eszköze.
Az olasz cég büszkeségei közé tartoznak azok a harci kések, amiket a Fox kifejezetten katonai célokra gyárt. A Defender nevű, masszív harci tőrt a francia idegenlégió részére is készítik, természetesen megkülönböztető pengedíszítéssel. Mivel a különleges légiós késekből egy sem jelenhet meg a polgári piacon, meg kell elégednünk a Fox emblémás modellekkel, A harci kések és tőrök formáit híven tükrözik, borotvaéles fegyverek és nemcsak szúrásra, hanem ásásra, hasításra is használhatók. A széles ujjvédő meggátolja, hogy határozottabb igénybevételkor ujjaink a pengére csússzanak. A Defender másik jellegzetessége a klasszikus kivitelű és megjelenésű, fából készült markolat. A cég kínálatában számtalan túlélő tőr is szerepel. A hasznos kiegészítőket - vízálló gyufát, horgot, horgászzsinórt, sterilizált szikét, tűt - a késekhez tartozó övtokok tartalmazzák. A modellválasztékot bővítik a gumírozott markolatú, terepszínű tokokkal kapható bicskák, amiket kis méretű elemlámpával vagy tábori étkészlettel együtt vásárolhatunk meg.
Érdekes színfoltok a tantó pengés tőrök is, hiszen az olaszok igen magas színvonalon ültették át ezt a hagyományos japán pengeformát a masszív itáliai modellbe.
Kevés olyan európai késgyártó létezik, aki ekkora figyelmet szentelne a víz mellett vagy a víz alatt használható késekre, A Fox ezen a területen is rendkívül gazdag, búvár, illetve hajóskések széles választékát kínálja, Természetesen az ilyen kések tervezése és gyártása nem kevés szakértelmet igényel, hiszen figyelembe kell venni a sós tengervíz kártékony hatását, és azt, hogy a kés a vízben is biztonságosan, csúszásmentesen legyen kezelhető, A mintegy tucatnyi, különböző pengeformájú és rendeltetésű búvárkés további bizonyíték arra, hogy a cég komolyan veszi a víz szerelmeseinek kívánságait.
Követve a késvilágban kialakult legújabb stílus-, és divatirányzatokat a Fox hamar felismerte az egykezes kések gyártásában rejlő lehetőségeket. Ügyesen vegyítették a klasszikus olaszos és a modern nyugati stíluselemeket, melynek hatására az elmúlt esztendőkben több új modellel jelentek meg a piacon. A Fox persze nem állt meg a fejlődésben, a közeljövőben is számos egyedi megjelenésű egykezes gyártását tervezi.
Copyright © 2013-2020 ezkes.hu Minden jog fenntartva
Kershaw és a KAI
2020.11.06. 16:35
A Kershaw története egy másik, legendás késmárkával kezdődik.1967-ben Pete Gerber a Gerber Legendary Blades cég tulajdonosa egy 28 éves Pete Kershaw nevű férfit vett fel a céghez. Kershaw 1967-től 1974-ig a cég nemzetközi értékesítési osztályán dolgozott. Pete a Gerbernél töltött évek alatt felmérte, hogy melyik japán és európai késgyártóhoz érdemes fordulni a későbbi tervei kapcsán. Amikor saját vállalkozását alapította, ezeket a kapcsolatokat használta a megfelelő gyártó keresésére. Annak ellenére, hogy szeretett Gerber-nél dolgozni Pete terveket szövögetett saját ihletésű vadász és zsebkés sorozatának kidolgozására. Ekkor fogalmazott meg olyan eredeti koncepciókat, hogy milyen első modellek lesznek. 1974 májusában Pete megalapította a cégét és a japán Kai konyhakés gyártót bízta meg az első Kershaw kések gyártására. A Kai cégen belül a Seki városában élő késkészítő Ichiro Hattori készítette el a Pete által tervezett hat féle fix pengés kés prototípusát és a Sakurai Knife gyártotta le a legelső a négy zsebkését. 1975 januárjában megjelentek a forgalomban az első Kershaw kések.
A 1030 modell volt az első Kershaw kés, amelyet gyártottak.
Pete Kershaw egy teljesen egyszerű képzeléssel alapította meg a Kershaw Knives céget: hogy olyan késeket tervezzen és gyártson, melyeket a késhasználók büszkén viselnének és használnának. A Kershaw céget 1980-ban vásárolta meg a japán óriás, amely egyébként a világ legnagyobb eldobható borotvákat gyártó cége is egyben. A borotvaéles pengéket gyártó KAI cég melletti elhatározás jópár éve nem bizonyult rossz döntésnek, hisz mára a két cég együttműködése során született csúcsmodellek számos elismerést vívtak ki maguknak szerte a világban. A Kershaw minőség iránti elhivatottsága természetesen már az alapanyagok kiválasztásánál szembetűnő. Kései pengéit első osztályú és kiváló minőségű, magas széntartalmú rozsdamentes acélból készíti, melyek többszörös hőkezelés hatására válnak kiemelkedően éltartóvá és ellenállóvá. Minden egyes Kershaw kés csak a legmagasabb minőségű lehet, függetlenül attól, hogy egy értékes gyűjtői darabról vagy épp egy mindennapi használatra szánt zsebkésről beszélünk. A cég 46 éves történelme folyamán ez a minőség iránti elhivatottság biztosította azt az elismerést, melyet a teljesítmény és fejlesztések terén kivívott magának szerte a világon. Mára a Kershaw számos felhasználói területet célzott meg késeivel, széles termékválasztékot kínálva vadászatra, halászatra, kempingezésre, vagy épp az extrém sportok kedvelőinek. Kínálatából nem hiányoznak a high-tech anyagokkal és dizájnnal megalkotott kések, a minőségi konyhakések, valamint a korlátozott darabszámú, kifejezetten gyűjtőknek szánt kések sem.
Kershaw Ruby
A tökéletes súlyelosztás, az egykezes zsebkések finoman nyitható és zárható pengéi garantálják, hogy egy Kershaw kést mindig élvezettel fogja használni tulajdonosa. A Kershaw választékában található kések szigorú minőségi követelményrendszeren keresztül jutnak el az üzletekbe, és végül felhasználójuk kezébe. Számos olyan szempont létezik, mely alapján könnyen ellenőrizhetjük késünk minőségét, és melyeket a Kershaw is ajánl vásárlóinak. A jó nyitó és zárszerkezetnek köszönhetően a Kershaw kések finoman, rezzenéstelenül és egyenletesen nyithatóak, különösebb megerőltetés nélkül. A tökéletesen középre illeszkedő penge és szimmetrikus vázszerkezet könnyen ellenőrizhetővé teszi a kés precíz szerkezetét.
Kershaw Link Limited Damascus
Mivel Pete Kershaw ideje nagy részét a farmján szerette tölteni állattenyésztéssel foglalkozó emberek társaságában, ezért nem hiányozhatnak a kínálatból a tökéletes, vérbeli amerikai cowboy-bicskák sem. Ezek kimondottan terepre való, egyszerű, de strapabíró eszközök tették a Kershaw-t híressé a farmon dolgozó amerikaiak körében.
Kershaw Corral Creek
Kínálatában megtalálhatjuk még a üzletemberek által előszeretettel használt "gentleman" zsebkéseket is, melyek tökéletes társakká válhatnak a mindennapokban azok számára is, akik nem szeretnek felesleges súlyt hordozni az öltönyzsebükben.
Kershaw Leek Composite
Az utóbbi években számos olyan újdonsággal lepte meg a késvilágot a cég, melyekkel a kés mint eszköz fejlődéséhez is nagy mértékben járult hozzá. Az extrém sport kések egy érdekes színfoltjai a cég kínálatának, vízben is biztos fogást nyújtanak és a legelszántabb sportolók igényeit is kielégítik. Fontos megemlítenünk azt a vonalat is, melyről a Kershaw hazánkban talán kevésbé ismert, ugyanis a cég konyhai felhasználásra is tetszetős késeket gyárt. E kések kényelmes, balesetmentes használatot tesznek lehetővé. célszerűek és időtállóak.
A Kershaw Knives a kilencvenes évek elején folytatta a jól bevált üzletpolitikáját - minőségi késeket gyártott és ezzel megőrizte jó hírnevét, de a társaság egy új korszak kezdetén állt. 1996-ban Doug Flagg, a Kershaw 1994 és 2004 közötti értékesítési és marketing igazgatója felkereste a Ken Onion nevű egyedi késgyártót egy ötlet megvalósításával, amely egy zsebkés segédnyitó mechanizmusának a kidolgozása volt. Ken Onion kitalálta a világ első segítő-nyitó mechanizmusok egyikét, és SpeedSafe Assisted Opening-nek nevezte el. Röviddel ezután Pete Kershaw visszavonult az iparágból és a KAI konszern a Jack Igarashit nevezte ki a Kai USA új vezérigazgatójává. 1998-ban kiadták az első Ken Onion által tervezett zsebkést amely a SpeedSafe mechanizmust használta. A Blade magazin 1998-ban az 1510-es Kershaw modellnek ítélte az év kése díjat, mely döntés több ezer olvasó és szakmabeli szigorú és megfontolt bírálata alapján született. A díjazott kés valóban az egyik legjobb darabja az elmúlt évek Kershaw repertoárjának. Szinte selymesnek ható markolatanyaga észrevétlenül simul használója kezébe. A 1510-es rugóval segített nyitó és zárószerkezete lehelet finoman tesz eleget a legapróbb pöccintésre. Ez a Ken Onion által tervezett modell a szakma és az Amerikában igen nagy hagyományoknak örvendő Kés Kereskedelmi Kamara elismerését is elnyerte, mely tagsági székeiben között számos Kershaw versenytárs is található. A nyertes kést számos szigorú szempont alapján választották ki, mint például tapintás, fogás, megmunkálás és az alapanyagok kiválasztása. A 1510-es pengéje 56-57 HRC-re edzett CPM-440V acél, a híres "Kershaw borotvaélre" fenve.
Kershaw 1510
Habár a cég teljes kínálata oly mértékben szerteágazó, hogy nehéz lenne itt bemutatni, azért megpróbálunk néhány már jól bevált típusra rávilágítani. A Liner Action család kései nyomógombbal nyithatóak, csúszás-gátló polimerbetéttel ellátott, alumínium markolatú, kis súlyú eszközök. Tanto fazonú, rovátkolt és sima pengével egyaránt készülnek. Sokáig ezek a kések alkották a Kershaw egykezes késeinek a zömét a Ken Onion fejlesztések megjelenéséig.
Kershaw Liner Action
A vadászok által már jól ismert sorozat a Classic Hunters, mely egy különböző funkciójú pengékkel ellátott tőrsorozat. Ehhez a szériához egy gyönyörűen kidolgozott bicska is tartozik, mely stílusban illeszkedik nagyobb súlyú társaihoz. E kések pengéjének anyaga AUS 8-as acél.
Kershaw Classic Hunters zsebkés
A Kershaw üzem az Oregon állambeli Tualatin városban található, ahonnan az egész világra kiterjedő hálózaton keresztül látják el a kereskedőket a világ legélesebb pengéivel.
Kai USA LTD.Tualatin, Oregon
1998-ban Pete Kershaw nyugdíjba vonult, de a mai napig tanácsadóként marketing és promóciós feladatokat lát el a cég termékeinek népszerűsítése érdekében.
Pete Kershaw
Célunk teljesen egyszerű,- mondja Pete Kershaw, a cég elnöke és alapítója.
Hogy továbbra is elkötelezzük magunkat a minőség irányába, új fejlesztésekkel színesítsük a piacot, és értéket nyújtsunk vásárlóinknak.
Copyright © 2013-2020 ezkes.hu Minden jog fenntartva
A Spyderco sztori
2020.11.06. 16:32
A kezdet
Szinte alig akad olyan "késmániás" ember, aki ne ismerné az apró pók emblémát és a megosztó formavilágú Spyderco késeket. Sokan azt mondják, hogy a Spyderco-nál a késeket valószínűleg sötétben tervezik, mert némelyik igen furcsán néz ki. Kevesen gondolnák, hogy a mai világhírnevet alig pár évtized alatt vívták ki maguknak.
1976-ban a napfényes kaliforniai Redding nevű városkában egy agilis fiatalember lépett be a helyi kereskedelmi kamara ajtaján és rövid idő elteltével míg a formaságokat elintézve, zsebében egy cég alapító okiratával távozott. A dokumentum feljogosította arra, hogy a finommechanikai ipar számára kifejlesztett "Portable Hand" (hordozható kéz) gyártását elindítsa. Az eszköz igen egyszerű volt, és nagyszerűsége éppen egyszerűségében rejlett: Egy rögzített fémasztalon három acélkarra egy-egy krokodilcsipesz volt felszerelve, ami kisebb tárgyak rögzítésére szolgált. Ideális volt például három drótszál egymáshoz forrasztásához, illetve egyéb, két kézzel nem elvégezhető munka elvégzésére. Az öt éven keresztül sikeresen forgalmazott termék szellemi atyja Sal Glesser, a szerszámot előállító Spyderco tulajdonosa.
A cég Sal és felesége Gail Glesser irányításával fél évtized alatt anyagilag megerősödött olyannyira, hogy egyéb, egyedi ötleteit is megvalósíthassa. Egyik forradalmi újításuk a mai napig is ismert és használt Tri-Angle Sharpmaker háromszög alakú késélező volt, amely egyedülállóan képes 40, 30 és 12,5 fokos élszőgű kések élezésére. Ez a termék kivételes sikernek bizonyult, egyben történelmi vízválasztónak is felfogható: a Spyderco ettől kezdve csak és kizárólag a késiparban tevékenykedik.
1979-BEN A San Francisco-i Shot Show-n "történelmi" találkozóra került sor: Sal Glesser Al Mar-tól kért segítséget az általa kifejlesztett Clipit kés gyártására, mivel Amerikában nem talált megfelelő üzemet. Al Mar japán üzleti kapcsolatain kívül szakmai tudását is latba vetve felbecsülhetetlen szolgálatot tett a Spyderconak: a kést kiegészítette a felsőzáras mechanikával, cserébe a Sal által megalkotott klipsz használati jogáért.
A klipsz ötlete is érdekes történet: Salnek mindig problémát jelentett, hogy a zsebkéseket kénytelen volt a zsebében hordani, amely súlyánál fogva igencsak húzta azokat. A másik gond az volt, hogy szükség esetén igencsak körülményes dolog a farmer szűk zsebében kotorászva előhalászni a kést. Hosszú ideig gondolkodott a problémán, ám egyszer a kulcscsomójára pillantva, azonnal megszületett a remek gondolat: a kulcskarikáján egy kis fémbéka függött, amely mellső lábaival mintegy klipszként "akaszkodott" a zsebébe. Nem is kellett mást tenni, mint a lábakat lemezre cserélve a kés egyik oldalára szerelni. A Clipit Worker azonban más újítást is magán hordozott. Az egykezes nyitást szintén nagyon egyszerűen oldották meg a pengén található kör alakú kivágás segítségével. Az ötlet annyira bevált, hogy sokan nem máig sem értik, miért nem alkalmazza ezt a nyitási módot más cég is. Az ok nagyon egyszerű: Sal Glesser üzleti érzéke és előrelátása kiváló volt. A nyitólyuk (Round Hole) terveit azonnal levédette. A ClipIt Worker-t 1982-ben továbbfejlesztve jelentek meg a világon először az egy kézzel nyitható pengés, recézett késsel. A Spyderco-nál igen nagy hangsúlyt fektetnek az élkiképzésre: Az évtizedes fejlesztések meghozták a gyümölcsét. Igen hamar felismerték azt az egyszerű tényt, hogy a recézés mintegy 10 százalékkal növeli meg a vágási él hosszát a késnek, ugyanakkora pengehossz mellett. Mikor a látszólag egyenes vágóélet jobban szemügyre véve felfedezünk a mikrobarázdákat, melyek tulajdonságuknak köszönhetően a recék feladatát látják el. A leghatékonyabb vágási tulajdonságokat azonban a mikro és "makro" recézési technológia ötvözésével érik el, amit SpyderEdge"-nek hívnak.
Ha a legjobb ötletek versenyét meghirdetnék ma a világon, a Spyderco csapata biztosan dobogós helyezést érne el. Ezt az állítást mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a legkülönbözőbb és legextrémebb funkciók és alkotói gondolatok ennek a kis fejlesztőműhely kapuit hagyják el kész termék formájában.
1987-ben bemutatták a Spyderco CoPilot modellt, amely az egyetlen kés a világon, melyet a repülőgép utasterébe is fel lehet vinni Amerikában. A hatósági engedélyezés során nagy előny volt, hogy a kés markolatára szerelt méretes klipszet miatt pénzcsipeszként mutatták be, így a tárgy elsősorban "pénztárcaként" funkcionált és nem késként. A késtulajdonosokat azonban ellátták azzal a praktikus tanáccsal, hogy a fémdetektoros kapu előtt vegyék ki zsebkést a zsebükből, majd kérésre mutassák meg a kés nyitását két kézzel. Ellenkező esetben(egykezes nyitáskor) a biztonságért felelős beosztott túlságosan agresszív eszköznek titulálhatja, és legrosszabb esetben el is kobozhatja kedvencünket.
Az egyik legjobban használható és igen kompakt eszköznek számító SpydeRench elsősorban a műszerészek, ezermesterek körében aratott nagy sikert. A normál késméretben apró, de erős franciakulcsot, csavarhúzó biteket és egy fogót is elrejtettek, természetesen a fogazott késpenge mellett. A késben található bitek tökéletesen szabványosak, így pontosan illeszkednek a világon használt bármely szerszámkészlethez. A tulajdonosa személyre szabhatja eszközét, azaz azokat a szerszámokat válogathatja össze magának és helyezheti el a kés markolatában, melyeket munkája során a leggyakrabban használ.
A Spyderco igen nagy hangsúlyt fektetett az utóbbi évtizedekben az ún. Rescue (mentő) kések tervezésére és gyártására. A késipar ezen területén is abszolút úttörő szerepe van a Spyderco-nak. A rendőrség, mentők, illetve a hadsereg megkeresésére alkották meg a hegy nélküli, egyenes pengéjű és erősen recézett késeket, melyek ideálisak a mentőakciók során. Egy közlekedési balesetnél elsőrendű szempont a sérült kiszabadítása a gépjárműből, sérülésmentesen. Ez esetben el kell vágni az erős biztonsági övet, méghozzá gyorsan és hatékonyan. Ezért nincs a Rescue késeknek hegyük, ami például egy gyorsan mozgó motorcsónakban biztonsági szempontból igen fontos szempont lehet.
Az Amerikai cég mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy olyan tervezőket keressen meg akik a saját területükön már valami maradandót alkottak és nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek. Meggyőző a lista: Bob Terzuola, Wayne Goddard, Michael Walker, Frank Centofante, Jess Horn, Bili Moran, Howard Viele, Tim Wegner és még sokan mások. A Spyderco kínálatában a felsorolt késtervezők által tervezett modellek egyediek, igazi gyűjtői modelleknek számítanak amellett, hogy mindegyik kés magán hordozza a jellegzetes Spyderco-s jegyeket: a kör alakú nyitófuratot illetve a hagyományos formavilágot. Fontos megemlíteni, hogy üzletpolitikájuk szerint a világ vezető tervezői által megálmodott modelleket megfizethető áron vezessék be a piacra, ezáltal mindenki számára elérhetővé tegyék.
A taktikai és katonai kések tervezésekor bevált gyakorlat a Syderconál, hogy neves kiképzőtiszteket, katonákat kérnek fel erre a feladatra. Jó példa erre a Bram Frank féle Gunting, amely magas nyitófülének köszönhetően rendkívül sokoldalú önvédelmi eszközzé válik avatott kezekben. Nem véletlen, hogy piros nyelű változata, mely hegy és él nélkül került kialakításra, kifejezetten gyakorlókésnek készült.
A legjobb és legegyszerűbb ötletek megvalósításához és kivitelezéséhez gyakran nagyon komoly technikai, technológiai háttérre van szükség. A Spyderconak ezen a téren sincs oka szégyenre: a legbonyolultabb pengeformákat, markolatokat is játszi könnyedséggel gyártják a mindíg legújabb lézertechnológiának köszönhetően. A Professional Rodeo Cowboys Association számára készített C35BK jelű, vagy egyszerűen csak "Q"-val jelzett, 1995-ben az amerikai Blade magazin által kitüntetett kés.
Összefoglalva a Spyderco modelljeit és termékeit azok számára ajánljuk elsősorban, akik elsőrangú szerszámot és megbízható társat szeretnének maguk mellett tudni, mindezt egyedi, formabontó megjelenéssel.
Sal és felesége Gail Glesser a cég alapítói
Copyright © 2013-2020 ezkes.hu, Czurkó István Minden jog fenntartva
Egy pillangó szárnyalása
2020.02.25. 19:43
Az alapítás
Amikor sok évvel ezelőtt Les De Assis tervezőasztalán megszületett az első balisong (pillangókés) még maga a mester sem gondolta volna, hogy szárnypróbálgatása az amerikai késkészítés egyik meghatározó tagjává teszi. Sokan talán még a mai napig sem tudják honnan ered a pillangókés elnevezés, azonban a cég logójára tekintve, hamar rájöhetünk a siker kulcsára.
A Benchmade Knife Company mint hivatalos és bejegyzett késgyártó 1988-ban Kaliforniában alakult, az első Benchmade üzlet azonban csak két évvel később nyílt meg az Oregon állambeli Clackamas-ban. Természetesen a Benchmade is szerény körülmények között kezdte meg pályafutását, az első pár ezer kés másodkézből vásárolt gépeken és korlátozott lehetőségek között készült. A kezdeti időkben a cég kínálata a Bali-Song (pillangókések) késekre korlátozódott, melyek készítése során külső vállalkozókat is bevont a gyártó.
A cég hamar kinőtte kezdetlegesnek számító műhelyét és 1996-ban egy 11.000 négyzetméteres gyárcsarnokba költözött, melyet a legmodernebb gépekkel és műszerekkel szereltek fel. Immár minden Benchmade kés teljes egészében házon belül, szigorú minőségi követelmények betartása mellett készült. A Benchmade minőség ellenőrzési folyamatának köszönhetően, precízen kidolgozott és a legapróbb részletekig tökéletes, egykezes zsebkések hagyták el a gyárat, ezzel is tovább növelve a márkanév elismertségét a késkedvelők körében. Az amerikai mentalitás és kitartás azonban hamar meghozta gyümölcsét, a minőség iránti elkötelezettség és a kések szeretete hamar virágzásnak indította a gyárat, lehetőséget teremtve a fejlődésnek és a nagyszabású tervek valóra váltásának. A Benchmade rohamos fejlődésével újabb és újabb modellek jelentek meg a cég kínálatában. A lézervágási technikák elsajátításával és az ehhez szükséges eszközök beszerzésével új lehetőségek nyíltak a késipar területén, és a cég ezekkel a lehetőségekkel elsőként élt az Államokban. A lézervágási technikák bevezetése csak a kezdetet jelentették a Benchmade számára, az eddig még nem használt különleges alapanyagok bevezetésével a cég újabb és újabb területeket hódított meg az amerikai késpiacon. Az 1991-ben bevezetett Designer Series nevet viselő késsorozat elsöprő sikert aratott. A Benchmade elsőként ismerte fel az egyedi késkészítők által megálmodott zsebkések sorozatgyártásában rejlő lehetőségeket.
Az évek során számos késtervező csatlakozott a Benchmade csapatához, akik évről évre újabb es újabb tervekkel látják el a gyártót, és az üzleti határokat átlépve szoros barátságba is kerültek a Benchmade vezetésevel. Ilyen említésre méltó késgyártó a McHenry & Williams is. A családi vállalkozást Bili McHenry és unokaöccse Jason W,Biams működteti, akik életüket az egyedi és különleges kések tervezésének szentelik. Ezek a kések többnyire a világ legismertebb gyűjtőinek kollekciójában találhatók meg. A késkészítő család nevéhez számos forradalminak technikai újítás is fűződik. A Benchmade részére fejlesztett „AXIS" zárszerkezet 4 év folyamatos fejlesztőmunkájának eredménye, de a kitartás semmiképp sem mondható hiábavalónak, hiszen például Mel Pardue azon késtervezők közé tartozik, akik szerint a „valaha alkotott legerősebb zárszerkezetet" fejlesztette ki a késkészítő páros.
A 330-as modell Mel Pardue tervei alpján született, elegáns formavilágának köszönhetően hamar népszerűvé vált, elsősorban úriemberek köreiben. A penge az akkor még különlegesnek számító 154 CM acélból készült, a titánból készült markolaton, (mely a vázát is alkotja) szépen megmunkált G-10 anyagból készült markolatborítást találhatunk.
Egy másik, nagy népszerűségnek örvendő modell a 3550 cikkszámú, egykezes zsebkés, mely igazán masszív taktikai késnek számít. Lándzsahegyű pengéje, az akkor még újdonságnak számító, 154CM acélból készült, a repülőgép gyártásban is használatos, T6-os alumíniumból készült markolatába egy biztonsági rögzítőgombot is elhelyezett a gyártó (Integrated Safety).
Említésre méltó még a 720-as modell is, melyet szintén Axis Lock zárszerkezettel szerelt fel a Benchmade. Ezt a modellt népszerűsége miatt alumínium és G10-es markolattal is meg lehetett vásárolni. A taktikai megjelenést előnyben részesítők pedig, fekete teflon bevonatú pengét is választhattak.
Warren Osborne egyike azoknak az egyedi késkészítőknek, akik teljes odaadással és megszállottsággal végzik munkájuknak számító hobbijukat. Mivel Warren életének túlnyomó részét farmon, állatok között töltötte, pontosan tisztában van azokkal a követelményekkel, melyeknek egy kiváló minőségű késnek meg kell felelnie. Osborne tehát a praktikusságot és a használhatóságot részesíti előnyben. Az évek során Osborne számtalan kiváló minősítésben és elismerésben részesült az egyedi késtervezés világában, mely kellő garanciának számít a Benchmade számára ahhoz, hogy eredményes és hosszú távú együttműködés vegye kezdetét. Az Osborne-val való együttműködés első eredménye a Benchmade 940 volt, amely már a megjelenését követően rögtön hiánycikknek számított. A 940-es modell jellegzetessége különleges formájában rejlik, melyet lézervágási technológiával alakított ki a gyártó. A futurisztikus megjelenésű markolat T-6 alumíniumból készült, fekete és zöld színben is kapható. A továbbfejlesztett, fordított tanto-ra emlékeztető penge anyaga 154CM acél. A 940 is a már jól ismert Axis Lock zárszerkezettel került kialakításra.
"Most mikor vállalkozásunk kritikus pontjára értünk, amikor az ipar rohamos léptékben növekszik, és arra késztet minket, hogy leküzdjük az újabbnál újabb nehézségeket, továbbra is arra a receptre összpontosítjuk erőfeszítéseinket, amelyek eljutattak oda, ahol ma vagyunk. Elkerülhetetlen kihívások merülnek fel a növekedés kapcsán, de bízom benne, hogy képesek vagyunk minden hibából tanulni és folyamatosan jobbá válni."
Copyright © 2013-2020 ezkes.hu, Minden jog fenntartva
Szerző: ezkes.hu
Szólj hozzá!
Címkék: zsebkés tudásbázis kés történelem tudásfa kések eredete kés gyártók
Az Opinel történelem
2020.01.23. 08:20
A kezdetek
Victor-Amédée Opinel az első kovácsműhelyét Gevoudaz-ban, egy faluban alapította Saint-Jean-de-Maurienne közelében.
Fia, Daniel később mellette dolgozott, és apja halála után átvette a műhelyt. Híres szerszámgyártóvá kellett válnia, hiszen apját nagyra becsültek azok a parasztok, akik tőle vásárolták sarlókat és más mezőgazdasági szerszámokat. Joseph Opinel 1872-ben született és Daniel Opinel legidősebb fia volt.
1890-ben Joseph 18 éves lett, és a családi szerszámkészítő műhelyben dolgozott. Az új gépek és az innovatív technológiák iránti szenvedélye hatására elkészítette saját fényképezőgépét, és hamarosan keresett esküvői fényképész és portréfotós lett.
A gépek és a gyártási folyamatok iránti vonzódása miatt úgy döntött, hogy tervez egy zsebkést, amelyet modern technikákkal gyárthat. Apja kívánsága ellenére, aki inkább a kézi készítésű szerszámokat és a hagyományos kézműves munkát részesítette előnyben, Joseph minden szabadidejét a forma finomításával és egy kis zsebkés elkészítésével töltötte: az Opinel megszületett! Joseph Opinelnek az elképzelése az volt, hogy a kést különböző méretekben kell készíteni, amely így megfelelő lesz a különböző kézméretekhez és a zsebkést ezáltal különböző feladatokhoz használhatóvá teszi. 1897-ben kifejlesztett 12 különböző méretet, 1-től 12-ig számozva. Méretezése is az egyszerűség jegyében került kialakításra: 4, 6, 8, 10, stb. méretek szerint kapható. A számok a penge hosszát határozzák meg centiméterekben. Manapság a legkisebb Opinel, a 2. számú, 3,5 cm-es pengével rendelkezik, és a legnagyobb kés a 12.-es számú.
A kereskedelmi siker folytatódásával Josephnek nagy mennyiségeket kellett gyártania. Elhagyta apja kovácsműhelyét, és új gyárat a Pont de Gevoudaz-ban építette a családi műhely közelében. Ebben az új épületben korszerűsítette a termelést és olyan gépeket fejlesztett ki, amelyek nagyobb sebességgel tudják gyártani a késeket és szerszámokat. Hidraulikus turbinájával ő volt az első a faluban, ahol villanyáram volt! Miután felszerelte a villamos energiát a műhelyében és az otthoni házában, úgy döntött, hogy néhány utcai lámpát is elhelyez az úton amely a gyárba vezet. A faluban egy idős hölgy, akit rendkívül lenyűgözött a rendszer, megkérdezte tőle, hogyan sikerült "olajhoz jutnia a kábeleken ..."
1565-ben a francia IX. Károly király elrendelte, hogy minden egyes kézműves a koronás emblémát helyezze el az általa készített árukra, így igazolva származásukat és minőségüket. Ennek a hagyománynak a követése jegyében Joseph Opinel 1909-ben a koronázott kezet bejegyeztette védjegyként, melyet a városuk címeréből kölcsönzött.
1915-ben Joseph rájött, hogy soha nem lesz képes vállalkozását kibővíteni, ha ebben a távoli faluban marad. A háború közepén úgy döntött, hogy körbejárja a környéket, hogy megtalálja a tökéletes helyet. Chambéry külterületén, Cogninban, egy régi cserzőművet vásárolt saját vízesésével a Hyères-csatornán. A helyiségek régiek voltak, de az új épület legfőbb előnye volt,hogy a vasútállomás közelében helyezkedett el. Fontos szempont volt a nagy vasúti és közúti hálózat középpontjában állni. Ezidáig öszvéreket és ökröket használtak Gevoudaz-ból, Saint-Jean-de-Maurienne-be történő szállításához. Néhány hónapra volt szükség a helyiségek felújításához, és 1917-től Joseph, két fia, Maurice és Léon segítségével, megkezdte az Opinel márka ipari és kereskedelmi fejlesztését.
1926 januárjában egy nem teljesen eloltott fatüzelésű kályha tüzet okozott, amely az egész épületet elpusztította. A Opinel család úgy döntött, hogy új modern helyiségeket épít fel, amelyek jobban megfelelnek a nagyszabású terveiknek. Néhány hónapon belül 1927-re elkészült egy modern gyár és teljes kapacitással elkezdődött a nagyüzemi gyártás.
1950-ben Maurice fia Marcel Opinel 23 éves volt, és első néhány évét a nagybátyjának, Léonnak a keze alatt töltötte, aki a marketingért és az adminisztrációért volt a felelős. Marcel, aki imádta a gépeket, csakúgy, mint előtte az apja, a műhelyek és a gyártás irányítását vette át. Abban az időben a gyár több mint ötven embert foglalkoztatott.
1955-ben Marcel Opinel, aki a kés biztonságának javításán dolgozott, feltalálta a Virobloc® rendszert. A régebbi modelleken nem volt rögzítő gyűrű és azok szimplán, rugó vagy bármilyen más zárszerkezet nélkül nyitódtak-záródtak. Marcel hozzátett egy elfordítható hüvelyt, amely rácsúszott a rögzített hüvelyre, bezárva a barázdát, és ezzel rögzítve a pengét nyitott helyzetében. Az ötlet elég egyszerű volt, de nehéz volt megvalósítani. A 90-es években a Virobloc® rendszert úgy módosították, hogy rögzítse a pengét zárt helyzetben is. Először csak néhány modellnél használták, majd 2000 óta minden modellen megtalálható.
Az Opinel zsebkés egyszerű szerkezete, de rendkívül széles skálájú markolatanyagokból készített választékának köszönhetően az Opinel a gyűjtők egyik kedvencévé vált. A penge kiváló minőségű szénacél, kiváló éltartó, mégis könnyen élezhető. A rozsdamentes változatok pengéje 12C27 Sandvik rozsdamentes acél, amely megfelelő hőkezeléssel kiváló tulajdonságokkal rendelkezik. Leginkább a fa markolatot alkalmazzák, amit tölgy, bükk vagy olajfából készítenek. Vannak exkluzív változatok, amelyeket bivalyszarv, kosszarv és trópusi fa markolattal készítenek. Manapság nem ritka a több ezres, legkülönbözőbb alapanyagokból összeállított Opinel gyűjtemény tulajdonosa sem. A hagyományos Opinel formavilágától kicsit eltérő modell a cég választékában az enyhén laguiole utánérzéssel tervezett Opinel Effile, ami egy 10-15 cm hosszú pengéjű filéző kés. Pengéje karcsúbb és hajlíthatóbb, kialakításának köszönhetően tökéletes eszköz konyhai feladatok elvégzésére.
A kertészek (szemzők) számára készítették kacorkésüket, illetve a fűrészt, melyek vastagabb pengével és markolattal kerültek kialakításra.
A cég üzletpolitikája, miszerint a kés megjelenésén, egyszerűségén semmi esetre sem szabad változtatni, nemzeti ereklyévé emelte az Opinel-t. A korábban kizárólag kézzel készített kések, napjainkban a cég mérnökeinek saját tervezésű gépsorán kerülnek gyártásra.
Mint már említettük, az Opinel formavilága egyfajta letisztult konzervativizmust tükröz, a Fun és az Outdoor széria kivételével, mellyel a fiatalabb késkedvelőket kívánják meghódítani. Találhatunk itt a legkülönbözőbb színes mintázattal kialakított műanyag, gumírozott nyelű és sötétben foszforeszkáló Opinelt is. 1985-ben nagy sikerként könyvelhették el, hogy az Opinel kés a világ száz legszebb termékének katalógusában is helyet kapott. Érdekes színfolt a millenniumok alkalmából tervezett zsebkések is, melyek különleges díszítésekkel, igazán gyűjtői darabnak számítanak, nemcsak az Opinel megszállottak körében.
A 70-es években óriás méretű zsebkést gyártottak kis mennyiségben promóciós cikkként, amelyet a kirakatokban használhattak. A kiskereskedők a magánszemélyek kérése miatt felkérték az Opinelt, hogy készítsen nagyobb mennyiségeket, így a 13. számú óriás pengéje 22 cm hosszú a kés nyitott állapotban 50 cm hosszú.
Manapság, ha egy kicsit is elbeszélgetünk egy franciával a zsebkésekről, a hazai Opinel név az elsők között lesz amelyet megemlít. Mint a svájciaknak a Victorinox, olyan a franciák számára az Opinel. Olyannyira, hogy a franciák általában minden zsebkést egyszerűen csak Opinelnek hívnak. Az Opinel azon legegyszerűbb zsebkések közé tartozik, amelyeket valaha kitaláltak. Mesteri kialakítása, előnyei és használhatósága pont az egyszerűségéből adódik.
Maurice Opinel 2016. augusztus 18-án elhunyt, így jelenleg két fia vezetti a céget. François Opinel az elnök, Denis Opinel pedig az ügyvezető igazgató.
Copyright © 2013-2020 ezkes.hu Minden jog fenntartva
CRKT kések az innováció élvonalában
2020.01.20. 09:12
CRKT kések az innováció élvonalában
A CRKT céget (Columbia River Knife and Tool®) 1994-ben alapította Paul Gillespie és Rod Bremer. Előzőleg mindketten a Kershaw knives-nél dolgoztak. A cég csak az 1997-es Shot Show-n indult, amikor bevezették a K.I.S.S (Keep It Super Simple) zsebkést. Első pillanattól sikeres lett az Ed Halligan által tervezett kis EDC zsebkés.
A kiállítás megnyitó napján az összes darabot eladták. Ezután az eredetileg tervezett gyártási darabszám 4-5-szörösét adták el. Találj ki egy jól hangzó, jellegzetesen amerikai nevet, bízzál meg neves késtervezőket, készítőket egyedi kések megtervezésével, alakíts ki egy olyan árat, ami még vállalható a minőség megtartása mellett. Közép és közép-felső kategóriás késeket terveznek, illetve gyártanak és az első pillanattól a megbízhatóságot helyezik az előtérbe. Üzletpolitikájuk szerint elkötelezettek az olyan kések és szerszámok gyártása mellett, amelyek funkcionálisak és hosszú élettartamúak.
CRKT 2019 újdonságok
CRKT Provoke karambit
Balta és tomahawk
CRKT HVAS zsebkés
CRKT Raikiri zsebkés
Ez a jól kigondolt stratégia olyannyira bevált, hogy jelenleg a CRKT tizenöt meglévő szabadalommal és számos folyamatban lévővel rendelkezik. Ide tartozik a segédnyitó mechanizmus, a Lock Back Safety (L.B.S.) mechanizmus, a Veff fogazott él és a Deadbolt retesz.
Az Outburst a társaság sajátságos nyitómechanizmusa zsebkéseikhez. A kés belsejében van egy rugós fül, amely a pengét is helyén tartja csukott állapotban. Nyitáskor, amint a penge eléri a harminc fokos szöget a rugó rásegít és így villámgyorsan nyitja a kést.Ezeken a késeken a megszokott keresztzár vagy keretből kialakított zár rögzíti nyitott állapotban a zsebkést.
A Ron Lake által is feltalált Lock Back biztonsági mechanizmus, funkcionálisan hasonlít a LAWKS mechanizmushoz. A lockback-el felszerelt zsebkéseken egy retesz található, mely zárja a hagyományos keresztzárat és csak ennek a feloldásakor csukható be a zsebkés. Amikor a zsebkés le van zárva a kapcsolóval, a rendszer nem engedi sem kinyitni, sem becsukni a pengét.
A Veff fogazatot Tom Veff tervező és késkészítő fejlesztette ki, és kizárólag a CRKT számára engedélyezik ezt a fogazást. A Veff-sorozatok abban különböznek a szokásosoktól, hogy a fogak nagy méretűek és 60 fokos szögben vannak elrendezve, míg a legtöbb fogazás kisebb és 90 fokot zár be az éllel.
A Deadbolt zár Flavio Ikoma találmánya, amit talán egyszerűbb megnézni mint a működését leírni.
Rendszeresen együttműködnek az ipar leginnovatívabb, egyedi késgyártóival és tervezőivel. Néhány név a teljesség igénye nélkül: Ken Onion, Harold “Kit” Carson, Allen Elishewitz, Pat Crawford, Liong Mah, Steven James, Greg Lightfoot, Jesper Voxnaes, Lucas Burnley, Michael Walker, Ron Lake, Tom Veff, Brian Tighe, Alan Folts, Ryan Johnson, Steve Ryan és a Graham testvérek.
A CRKT valóban a késgyártás és a technológia élvonalában lenne?
A cég két kijelentése világosan alátámasztja ezt:
"A kezdetektől az innovációt és az integritást helyeztük az első helyre - mondja Rod Bremer, a CRKT® alapítója. Minden CRKT kést és szerszámot a rendelkezésre álló legfejlettebb berendezések és gyártórendszerek segítségével készítünk. Célunk, hogy hasznos fejlesztéseket és teljesen új termékkoncepciókat kínáljunk, amelyek átfogják a vállalat alapvető, célkitűzött értékeit. Elköteleztük magunkat olyan termékek gyártása mellett, amelyeknél kéznél van a biztonság .”
Mark Schreiber, a CRKT elnöke és Rod Bremer, a társaság alapítója, a CRKT székhelyén, Portland, Oregon
Copyright © 2013-2020 ezkes.hu Minden jog fenntartva
A Böker évszázados története
2019.09.19. 16:04
A kezdetek
A 17.század elején valamikor a Németországi Remscheid-ban egy szép tavaszi napon két fivér, Hermann és Robert Boeker úgy döntött, hogy céget alapít kéziszerszámok gyártására.
A fa szimbóluma, amely az évtizedek folyamán szorosan egybenőtt a céggel, arra a kicsi gesztenyefára utal, amely árnyékában a testvérek vállalkozásuk alapjait lefektették, és amely az első gyár mellett a céggel együtt nőtt és virágzott.
A kezdetekben a gyár nem volt nagyobb mint egy kis házi műhely, de az alapítók elképzeléseitől sosem állt távol valami igazán jelentős cél elérése. A cég hamar növekedésnek indult és szép bevételt hozott, a növekvő kereslet miatt a fivérek Hermann és Robert Boeker úgy döntöttek, hogy 1829-ben kések gyártásával is elkezdenek foglalkozni a szerszám készítés mellett. A fennmaradó 1830. szeptemberi leltárokban megtalálható, hogy már heti 2000 darab terméket készítenek, 64 kovács, 47 munkás és gyakornokok az üzem létszáma.
Az Újvilág meghódítása
A másik elképzelés az volt, hogy a nagyobb hasznot hajtó külföldi piacok felkutatásába fognak, ezért 1837-ben Hermann Boeker New York-ba emigrált és megalapította a Boker céget (H. Boker and Company néven), ezzel a névváltoztatással segítve az amerikaiak kiejtési problémáin. Robert Boker ezalatt Kanada felé vette útját és elindította útjára a később Boker Casa néven ismertté és híressé vált mexikói leányvállalatot. A Németországi gyár eközben Heinrich Boeker irányítása alatt a folyó másik oldalára, Solingenbe költözött, ahol a mai virágzó, késárú iparág gyökerei találhatók. 1869-ben Heinrich egyesítette erőit Hermann Heuserrel és megalapították a Heinrich Boeker and co.-t, s termékeiket a máig is használt gesztenyefa azonosító jelzéssel látták el.
A 20. Század elejére a Boeker kések legerősebb piacává az Egyesült Államok vált. Különös népszerűségnek örvendtek a zsebkések, melyek az amerikai alvilág egyik meghatározó elemévé váltak, de a piac más szegmensei is előszeretettel használták a cég minőségi termékeit. Az egyre növekvő igények kielégítésére a cég a New Jersey állambeli Maplewood-ban alapította meg első tengerentúli gyárat, amely kizárólag zsebkések gyártásával foglalkozott. Német társaikhoz hasonlóan ezeket a késeket is a már jól ismert fa-emblémával látták el. Az Amerikában gyártott késeket "Boker USA", a német termékeket pedig "H. Boker Improved Cutlery Solingen" felirattal tették könnyen azonosíthatóvá.
Ismét a nulláról
A második világháború nagy égése nem kímélte a késgyártás vidékét sem, így a Boker céget sem. A Solingeni üzem teljesen romba dőlt, a szerszámok, minták és felszerelések szinte teljesen megsemmisültek. A következő hatalmas kihívás a cég számára a solingeni gyár újjáépítése volt. A frontról hazatért, képzett késkészítők viszonylag hamar, új termékek kifejlesztésével alapozták meg a cég jövőjét. A gyárat felújították, és a Boeker lassan visszanyerte háború előtti minőségi színvonalát és készen állt az Egyesült Államok egyre növekvő piacának kielégítésére. Ez a piac olyan étvágyú volt, hogy például a 182-es tábori zsebkés, állandó hiánycikk volt, mert a cég nem tudott elég mennyiségben legyártani.
A hatvanas évek elején a Maplewood-i vállalkozás új gazdára talált, melyet egy Wiss és Fiai nevű, Amerikában vezető pozícióban lévő, olló készítő cég vásárolt meg. Tíz évvel később került a cég a Cooper nevű iparóriás fémárú részlegéhez. A Boeker cég örömmel fogadta a harmadik amerikai tulajdonost és szoros partneri kapcsolatot hozott létre az iparóriással. A Cooper nagymértékben hozzájárult a Boeker sikerességéhez a piacon, hisz egy erősen védett pozícióba tudta juttatni a "német" késgyártót. A Cooper cég által biztosított üzletmenet lehetővé tette a Boeker számára, hogy figyelmét üzlete modernizálására, új termékek és alapanyagok bevezetésére fordítsa.
Forradalmi újítások
A kitartó fejlesztések és kísérletek meghozták eredményüket. A Boeker elsőként bevezette a 440C típusú rozsdamentes acélt, mely nemcsak kiemelkedő élességet biztosított, de strapabíróbb és erősebb is volt más pengéknél. Másik újdonságuk a háromszáz rétegű, kézi kovácsolással készült damaszt acél, mely kritikus szemmel nézve is igazi mestermunkaként van jelen a késpiacon.
Böker Tirpitz
A Böker ugyancsak egyike volt azon cégeknek, akik elsőként látták el késeiket a Földközi tenger környékén található ritka és gyönyörű "Thulya" gyökéréből készült markolattal. A titánium használatában is úttörő szerepe volt a cégnek, némelyik modelljét az acélnál 45-ször könnyebb, erősebb és a rozsdára immunis titánium markolattal látta el. Kifejlesztette az összecsukható kerámiapengés zsebkést is, melynek élessége páratlan, keménysége pedig a gyémántéval vetekszik.
Böker Plus Anti-MC kerámia kés
A Böker garanciája
A szerény kezdetektől, a németországi kis gyárból hosszú kitartó munkával és precizitással a Boker mára az egyik legismertebb késgyártóvá nőtte ki magát, s világ késgyártásának egyik meghatározó márkájává lépett elő. A vállalat az annak idején vállalt, magas minőségi követelményeit a mai napig fenntartja és biztosítja. Aki a kezébe vesz egy Böker kést, az pillanatokon belül felfedezi a minőséget és a szakértelmet.
Jelenleg a Böker kések gyártása Németországban /Böker/, Amerikában /Böker USA/, Argentínában /Böker Arbolito/ és Kínában /Böker Plus/ és /Magnum/ márkanév alatt folyik.
1925-ben a százéves gesztenyefa egy villámcsapás áldozatává vált, de darabjait sikerült megmenteniük a cég munkásainak. A farönk egyik darabjából faragták ki az eredeti méltóságos és tisztelt fa kicsinyített másolatát, amely ma a cég elnökének Ernst Felixnek az irodáját díszíti. A cég lógóján található "Arbolita" szó spanyol eredetű, jelentése "kicsi fácska", amely a Boeker kések növekvő és fennmaradó erejét jelképezi a mexikói piacon is , amely nélkül az alapítás óta egyetlen termék sem hagyta el a Böker gyárát.
Copyright © 2013-2020 ezkes.hu Minden jog fenntartva